A 2020-as forduló magyar csapata!

A 2020-as forduló magyar csapata!

Helló, cyber-spanok! 😉

Képzeljétek, dec. 18-án esett meg a 2020-as HYPT válogató, ahol a megjelent 18 előadóból választotta ki a mélyen tisztelt zsűri a 10 legrátermettebbet, aki a magyar csapat tagja lesz jövőre!

Csak hogy ne az ürességben meghúzódó sötét energiának kelljen előadniuk, volt több néző is, többek között az ország több iskolájának fizikatanárai is! Így megvan a mi karácsonyi ajándékunk, egyszer az évben fontosnak érezzük magunkat! 😀

A 2020-as év magyar csapata tehát:

Dobó Ádám, Fonyi Máté Sándor. Kadlecsik Ádám, Lipovics Tamás Dániel, Mátéfy Ádám,
Mócza Tamás István, Nádori Jakab, Pektor Ervin, Simon Tamás, Somogyi Boglárka

gratulálunk nekik, és várjuk a közös munkát! Emellett ne feledkezzünk meg a többiekről sem, akik nem kevés energiát fektettek a céljukba, reméljük jövőre újra találkozatunk veletek! 🙂

Ha azt hiszitek, hogy kamázok (amire minden jogotok megvan), akkor itt csekkolhatjátok a képeket az eseményről: