4. helyezés az idei AYPT-n!

4. helyezés az idei AYPT-n!

A magyar csapat bronzérmet nyert az Ifjú Fizikusok Osztrák Versenyén!

Évekig röviden beszámoltam az eredményről, valahogy így:

Április 4-6 között rendezték meg az Ifjú Fizikusok Osztrák Versenyét (Austrian Young Physicists’ Tournament, AYPT), mely az egyik legrangosabb európai szintű fizika csapatverseny. A tornán 10 ország (Ausztria, Georgia, Görögország, Lengyelország, Németország, Magyarország, Svédország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia) 13 csapata versenyzett. A magyar csapat a háromfordulós verseny során a 4. helyet szerezte meg, ezzel bronzérmet érdemelve ki.

 

De most egy kicsit tovább megyek, mert idén a szokottnál is inspirálóbb volt:

 

Természetesen az eredmény önmagában is figyelemre méltó, de nagyon keveset árul el arról a fantasztikus munkáról, ami mögötte van.

· Nem írja le a versenyt megelőző majdnem féléves kutatómunkát, mely során a versenyzők egyetemi szinten is túlmutató eredményeket érnek el.

· Nem számol be arról, hogy Bartók Blanka két feladatot is kidolgozott, egyikből csodás előadást tartott és utána opponálta a másikat.

· Nem tudja átadni, hogy Sade Dániel milyen tehetséggel folytatja a diszkussziót.

· Még csak nem is sejteti, hogy Halász Dávidnak pár óra alatt a mikroszkópi képalkotás egyetemi szintjét kellett elsajátítani, hogy másnap opponálni tudjon.

· Még csak meg sem közelíti, hogy a versenyzőkről most kiemelt néhány gondolat milyen kevés az elvégzett munkához és valós teljesítményükhöz képest.

· Nem mutatja meg, hogy idén milyen magas színvonalú volt a megmérettetés.

· Nem látható, hogy a kísérő diákok (Szederkényi Kincső, Sztrányai Milán és Burger Alfréd) minden nap éjfél utánig tanították a csapatot, valamint a versenyzők lefekvése után még a sablonokon dolgoztak.

· Nem írja le, hogy milyen öröm nekem, hogy a fiatal csapatvezetőkre (Penc Patrik és Czehlár Gergely) feltételek nélkül számíthattam és tudtam, hogy a csapat időben és felkészülten a verseny helyszínén lesz.

· Nehéz elképzelni, hogy a zsűriben lévő fizikusok és fizikatanárok vért izzadnak, hogy 1-2 értelmes kérdést tegyenek fel a diákoknak a végén, miközben ők 1 órán keresztül képesek diszkusziót folytatni a témában.

· Nem számol be Penc Patrik söréről (jó ezt csak a csapat értheti 😉) és seregnyi egyéb mókáról, ami a verseny során volt.

· Nem mutatja azt a fáradságot (de remélhetőleg elégedettséget) amit az utolsó napon mindenki érzett.

· Nem jellemzi, milyen jó érzés felkészítőként a diákokat megismerni és látni az önmagukon és bármilyen elváráson túlmutató teljesítményt.

 

Még ezernyi kisebb-nagyobb mozzanatot emelhetnék ki, de nem akarok végletesen unalmas lenni.

Mindig éreztem, de most tovább erősödött a meggyőződésem, hogy nincs olyan verseny, ami annyire hangsúlyosan készíti fel és orientálja a diákokat a természettudományos, vagy mérnöki pályára. A szakmai képességek mellett a kritikus gondolkozás és kommunikáció olyan szintjére jutnak a diákok, ami évről-évre lenyűgöz.

De leginkább a közösséget és csapatmunkát szeretem. Ez a bronzérem nem az egyének sikere, hanem egy csapat eredménye. Köszönöm, hogy részese lehettem!

https://www.facebook.com/aypt.at

Ismételten köszönjük támogatóinknak, hogy hozzájárultak a magyar csapat sikeréhez.
Támogatóink:

Kulturális és Innovációs Minisztérium: https://kormany.hu/kulturalis-es-innovacios-miniszterium
Nemzeti Tehetség Program – 1823: https://nemzetitehetsegprogram.hu/hu
FGSZ Földgázszállító Zrt.: https://fgsz.hu
Szent Mór Bencés Perjelség: https://bencesgyor.hu
Eötvös Loránd Tudományegyetem: https://www.elte.hu
Eötvös Loránd Fizikai Társulat: http://elft.hu
Click on Hungary Kft: https://click-on.hu
xFLOWerer Group: https://xflower.hu
Regional Centre for Information and Scientific Development: https://rcisd.eu
Kutatók Éjszakája Alapítvány: https://www.kutatokejszakaja.hu
Nők a Tudományban Egyesület/Association of Hungarian Women in Science: https://nokatud.hu
Bosch Hungary: https://www.bosch.hu
Grundfos: https://www.grundfos.com/hu